Miért pont az angol?

Nem mintha én annyira hű de nagy angol mániás lennék, most mégis csak amellett érvelnék, hogy miért az angol az a nyelv, amit a leginkább érdemes tanulni – Vácon például nyelviskolai keretek között.

Erre a szkeptikusok legyinthetnek, hogy „Ugyan már, hülye angolok, angol hülyék”, de rögtön rávágnám, hogy mégis mióta csak az angolok beszélik az angolt? Ott van rögtön Kanada és USA, aztán persze Ausztrália és Újzéland, de végül is egész Óceánia, meg persze a volt gyarmat, India is. Tíz afrikai országban is az angol a hivatalos nyelv, ha pedig a Karibi térségbe készülsz, ott is ezzel fogsz találkozni (igaz, az angolnak egy igencsak eltorzult fajával). Pontosan 59 országban, összességében majdnem félmilliárd embernek ez az anyanyelve.

Ahol pedig nem ez, hanem mondjuk a kínai, az arab vagy a spanyol, akkor is ez, és egyre inkább ez a leggyakrabban tanult idegen nyelv. Az angol a világ első számú másodikként használt nyelve, kb. 2 milliárdra teszik azok számát, akik alapszinten valamit értenek ill. beszélnek belőle. Hiába a Brexit, az angol akkor is az Európai Unió egyik hivatalos nyelve maradt.

Mivel nem ragozó nyelv, ezért a nyelvtana viszonylag könnyű, alapszintre jóval hamarabb el lehet vele jutni, mint mondjuk a franciával vagy az orosszal. A germán nyelvcsaládba tartozik, de forrásának elég nagy része a latin. Ebből az következik, hogy ha valaki már megtanult egy nehezebb nyelvtanú germán vagy latin nyelvet, mondjuk a németet vagy az olaszt, ezek után már sokkal könnyebb lesz neki az angol elsajátítása.

Ez a média alapnyelve. A Hollywood-i stúdiók ontják a filmjeiket, természetesen angolul, amelyeket érdemes nemcsak szinkronizálva, de feliratosan, eredeti nyelven is megnézni. A felirat is lehet angol, így egyszerre tudjuk olvasni az angol szöveget, és hallgatni az angol kiejtést.

Míg a komolyzenéről az olaszok esetleg a németek jutnak eszünkbe, addig a könnyűzenéről elsősorban az angolok. Sőt, inkább az amerikaiak. Vagyis az amerikai angolul éneklő sztárok. Ezekben a számokban főként amerikai kiejtéssel találkoztatunk, tehát hiába mondja a tanár, aki tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt még a British Englisht tanulta, hogy a dance, az „dénsz”, a „can’t” pedig „kánt”, ha a csapból meg az folyik, hogy „áj kent densz”…

A számítástechnika már a kezdetektől fogva az angolra alapoz. A te képernyődön is a „searching” meg „loading” felirat villog, te is a „cancel” meg az „enter” gombokra nyomsz rá.

Van, aki képes csak és kizárólag filmeket nézve, zenét hallgatva, illetve a számítógépét nyomkodva megtanulni angolul.

Az angol egyszerűen világnyelv. Két akármilyen nyelvű külföldi között ez a legelső kapocs. Beszéltem én már kínaival, mexikóival vagy szlovákkal is angolul. A mi gyerekkorunkban ez még nem volt ennyire hangsúlyos, mi még nem utaztunk (utazhattunk) annyit, és alig jött hozzánk turista, azok is főleg a szomszédos országokból, vagy német nyelvterületről. Akkor még megérte oroszul vagy németül tanulni. Kák tyibjá závut meg Cimmer Feri…

Manapság az ő helyüket elfoglalta az angol, toronymagasan feljutva a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Budapest belvárosában sétálva az ember több idegen szót hall, mint magyart. Ezek a turisták lehetnek akár japánok, akár svédek vagy görögök, a közös bennük, hogy ha útbaigazítás céljából megszólítanak bennünket, azt szinte száz százalék, hogy angolul teszik. Mi pedig szépen megérjük, mit akarnak, és válaszolunk is, ugye?

És ezek csak a mindennapi szituációk, ahol az angolt használhatjuk. Arról még nem is beszéltem, hogy aktív tanulást követően szerintem kb. két év alatt letehető belőle a nyelvvizsga. Ami ugyebár manapság minden diplomához, sőt, nemsokára minden egyetemi felvételihez is kötelező.

Meggyőztelek az angol nyelv fontosságáról? Akkor irány a váci Deutsch Haus-English House nyelviskola!

Kezdődik az iskola...

Most már aztán tényleg elkezdődött az iskola. Kapuját kitárta, a sok diák ott tölti napjainak nagy részét. Öröm is, gond is ez, szülőnek, gyereknek egyaránt. Vége a vakációnak, a gondtalan napoknak, a laza időbeosztásnak, a lustálkodásnak. Jönnek az óráról órára beosztott, tanulással, leckeírással töltött hétköznapok.

Ha te szülő vagy, vajon milyen szívvel engeded gyerekedet iskolába? Úgy érzed, megtanul ott mindent, amire az élethez szüksége van? Egyáltalán mire van szüksége egy gyereknek az élethez?

Tantárgyak sorára? Kémia, történelem, fizika, biológia, nyelvtan… Rengeteg tárgy, hatalmas ismeret-mennyiséggel. Felnőttként te mennyire emlékszel mondjuk az általános iskolai kémia tananyagra? (Kivéve persze, ha már az óvodában is kémcsövekkel játszottál, és mostanra vegyészmérnök lettél.) Az évszámok neked is úgy hullottak ki a fejedből, mint a liszt a szita lyukain? Megvan a forgatónyomaték, a liposzómák és az alanyi ragozás?

Ugyanígy fontos az a kérdés, hogy az iskolában megtanult, pontosabban tanított nyelv mennyire maradt meg az emlékezetedben. Az én korosztályom az oroszt tanulta, méghozzá kilenc hosszú éven át, mégsem ismerek túl sok olyan embert, akinek mondjuk sikerült volna megszereznie belőle a középfokú nyelvvizsgát. Alapfokúsat már igen, ilyen vagyok én is, na de én azon furcsa emberek közé tartozom, akik szerették és értették az oroszt. Ám a többség leragadt a „Táváris ucsityelnyicá”-nál.

Az életben az ember milyen tudást, milyen készségeket használ? Háztartást vezet, gyereket nevel, kertet gondoz, autót vezet, beteget ápol, pénzügyeket intéz… Ugye, hogy egyik sem szerepel az iskolai órarendben?

Szóval akkor mire is van szüksége egy gyereknek az élethez?

Vekerdy Tamás szerint csupán a következőkre: alapszintű matematikai ismeretek, szövegértés, informatika és kommunikáció. Amibe ugye egyaránt beletartozik az anyanyelven és az idegen nyelven történő kommunikálás.

Ma már egy tízéves is fejből fújja, hogy az angol: világnyelv. Akármelyik szegletén is legyünk a világnak, az angollal lehet a legjobban elboldogulni. Ezért tanítják ezt manapság a legtöbb általános iskolában (középiskolában és felsőoktatási intézményben is persze). Ezután jön a német, francia, olasz, spanyol, és bizony az újra felfedezett orosz is.

Egy általános iskolában az idegen nyelv tanítása sokszor igen nagy gondokba ütközik. A diákok háttere, előzetes tudása nagyon eltérő. Különböző a szociális hátterük, a szüleik hozzáállása és a motivációik is.

Van ugyanis egy nagy különbség a sulis tanulás és a magánúton való tanulás között. Az egyik mozgatórugója egy külső kényszer, magyarul a gyereknek magától eszébe se jutna, csak hát ugye ott a tankötelezettség, nyomatja a szülő, nyomatja a tanár, pedig ő legszívesebben focizna, barátokkal beszélgetne vagy videojátékozna. A másik viszont belső ösztönzésre történik, ahol megvan az önálló motiváció a tanuláshoz. Az iskolában kell nyelvet tanulni és kész, egy tanfolyamra vagy magántanárhoz viszont azért megy az ember, mert neki ehhez kedve van. És ha már egyszer befizette, akkor abból ki is hozza a lehető legtöbbet.

Az iskolai nyelvórák nagy része nem tanítással-tanulással telik, hanem: adminisztrációval, számonkéréssel, motiválással, fegyelmezéssel. És hiába ott az a néhány lelkes diák, ha a többiek hülyéskedése, a hangadók, rendetlenkedése miatt képtelenek figyelmet fordítani a tananyagra. Nem ismerek erre nézve kutatást, de ha most önhatalmúlag végeznék egy vizsgálatot, akkor szerintem a tanórákon töltött idő kevesebb mint fele jelentené a tényleges tanulást.  

Ha úgy érzed, a gyerekednek kevés az, amit az iskolai hétköznapokon kap nyelvtanulás terén, akkor érdemes lehetne kiegészíteni az ottani nyelvórákat egy tanfolyammal. Mit szólnál a váci Deutch Haus – English House nyelviskolához? Már elkezdődtek az őszi beiratkozások, de még nem késtél le semmiről.

Heti egy vagy két alkalom talán belefér a csemete órarendjébe. Vagy szombat délelőtt is járhat egy kis korrepetálásra. Nemcsak tanfolyamokon lehet plusz órákat venni, a nyelviskolában egyéni órákra is van lehetőség. Csak egy telefon, egy elbeszélgetés, és befizetés után máris garantált, hogy megtettél mindent gyermeked jövőjéért.

Érettségi idegen nyelvből

Holnap megkezdődnek a középiskolai szóbeli érettségik, és a magyaron, matekon, történelmen kívül a diákok idegen nyelvből is vizsgázni fognak. Az írásbeliken már májusban túlestek a középiskolások, most szóban kell számot adni tudásukról.

Az érettségi vizsga célja annak vizsgálata, hogy tud-e a vizsgázó az adott nyelven kommunikálni. Két szintje létezik: középszint (B1), emelt szint (B2)

Mindkét szinten írásban és szóban is kell vizsgázniuk, és a négy alapkészséget mérik vele. Azaz azt, mennyire érti az illető az írott illetve a hallott szöveget, valamint hogy mennyire tud írásban illetve beszédben megnyilvánulni. Tehát változatos témájú szövegeket kell tudnia elolvasnia és értelmeznie, különböző témákról kell tudnia beszélnie és fogalmazást írnia. Fordítani nem kell az érettségin! Ehhez természetesen ismernie és alkalmaznia kell az alapvető nyelvtani törvényeket, és rendelkeznie kell a különböző témákhoz szükséges szókinccsel.

Értenie kell például egy menetrendet, programismertetőt vagy használati utasítást, újságcikket, riportot vagy interjút. A hallott szöveget anyanyelvi előadó mondja el, melyből neki a lényeget kell kiszűrnie, fontos információkat kiszemeznie. Például hallhat rádiós hírt vagy interjút, pályaudvari információt, időjárás-jelentést vagy információs közleményt. Le kell írnia a véleményét, érvelnie kell valami mellett illetve ellen. Figyelnie kell a megfelelő tagolásra, a stílusra és a helyesírásra is. A megadott témákról kötetlenül kell tudnia beszélgetni, társalgásban részt venni, álláspontját kifejteni, folyékonyan kommunikálni. A szóbeli lényeges eleme a jó kiejtés!

Most egy kicsit erről beszélek részletesen, hiszen ez van most a küszöbön. Az érettségi vizsgán előforduló leggyakoribb témakörök a következők: személyes bemutatkozás, család, házimunka, tervek a jövőre, külső és belső jellemzés, öltözködés, barátság, párkapcsolat, kamaszok, ünnepek, vásárlás, boltok, szolgáltatások, szoba, lakás, lakóhely (vidék vagy város), környezetvédelem, természet, iskolai élet, pályaválasztás, munka, napirend, étkezés, egészséges életmód, betegségek, orvosnál, szabadidő, hobbi, művészet, sport, olvasás, filmek, közlekedés, utazás, nyaralás, tudomány, technika, gazdaság.

A legfontosabb része a szóbeli kommunikálásban a beszélgetés, de emellett képzeletbeli szituációkba is bele kell helyezkednie, illetve képről is tudnia kell beszélni. Például vásárolnia kell valamit, ételt kell rendelnie az étteremben, szállást kell foglalnia, orvosi rendelőbe látogatnia, útbaigazítást kérnie, telefonon tájékozódnia, vagy munkát vállalnia. A képen jellemeznie kell egy személyt, lakást vagy tájat, le kell írnia az ott történő eseményt, majd el kell tőle tudni vonatkoztatnia, és a képhez kapcsolódó témáról beszélnie.

A középiskolák elvileg felkészítik diákjaikat erre a nagy megmérettetésre. Ha úgy érzed, van mit pótolnod, és segítség nélkül nem elég a tudásod, akkor érdemes befizetned egy nyelviskolába. A váci Deutsch Haus – English House nyelviskolában részt vehetsz egy nyelvvizsga előkészítő tanfolyamon, amely kiválóan felkészít az érettségire is.

Vagy választhatod, hogy ugyanitt magánórákat veszel, amelyeken csak veled foglalkozik a tanár és személyre szabja a módszereket. Itt rendszerezheted nyelvtani ismereteidet, tovább bővítheted szókincsedet, gyakorolhatod az érettségi feladatait, és lehetőséged van idegen nyelven kommunikálni.

Egyik ismerősöm is ide járt, és nagyon elégedett volt vele. Az írásbelin az összes érettségi tárgy közül az angol sikerült neki a legjobban. Mára már folyékonyan beszéli a nyelvet, így lefogadom, hogy nem lesz gondja holnap a szóbelivel sem.

A nyelviskola összes tanára drukkol a holnap vizsgázó középiskolásoknak! Sok sikert, srácok!

Intenzív nyelvtanfolyam

Régebben olvastam egy nagyon csábító hirdetést. Nyelviskoláé volt, a nevét nem írom le, nem ez a lényeg, azóta amúgy is megszűnt. A szövege a következőképpen hangzott: „Nyelvvizsga négy hónap alatt!” Így utólag elég bizarrul hangzik (a nulláról a nyelvvizsga-szintre egyharmad év alatt eljutni!), akkor viszont – talán csöppet naiv voltam – igencsak kecsegtető volt számomra.

Be is iratkoztam, és friss lendülettel vetettem bele magamat a tanulásba. Ez azt jelentette, hogy minden nap be kellett mennem a nyelviskolába, és ott lenyomnom ötször negyvenöt percnyi nyelvórát. Én reggel nyolctól délig jártam, de volt, aki délután négytől este nyolcig. Akkoriban fiatal voltam, jól vágott az eszem. Nem is dolgoztam, gyerekeim se voltak, háztartást se kellett vezetnem. Mégis nagyon megerőltető volt számomra ennyit egy helyben ülnöm, és utána persze minden nap otthon is készülnöm, tanulnom, házi feladatot írnom. Akadtak a csoportomban dolgozó emberek, gyeses kismamák is, akikről el nem tudtam képzelni, hogy bírják ezt a feszített tempót.

Mindegy, a kezdő szint egy hónapját viszonylagos könnyedséggel csináltam végig, és újult erővel kezdtem neki a középhaladó szintnek. Nos, itt már többször történt, hogy elveszítettem a fonalat, hogy bizonyos nyelvtani részek több gyakorlást igényeltek volna. A szókincs napról napra halmozódott, de nem maradt meg a fejemben. A második hónap végére ólmos fáradtságot éreztem, ráadásul untam a tanárom szövegét és a csoporttársaim fejét is.

A haladó szint egy hónapja már maga a kínszenvedés volt. A nyelvvizsga-előkészítőt pedig csak becsületből jártam végig. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy az előző időszakot követően én már készen állnék egy nyelvvizsgára. Témákról beszéltünk – megalapozott szókincs nélkül. Nyelvtani teszteket töltöttünk ki – hiányos nyelvtani tudással. Egyszóval az intenzív tanfolyam nekem így nem váltotta be a reményemet.

Akkor hát mondjunk le az intenzív nyelvtanfolyamokról? Semmiképpen, de kezeljük őket a helyükön. Akkor van helye egy ilyennek az életünkben, ha mondjuk nyelvvizsgára készülünk, és szeretnénk előtte egy alapos nyelvtani összefoglalást, gyakorlást. Vagy akkor, ha külföldi utazásra készülünk, és nulla nyelvtudásról akarjuk olyan szintre feltornázni magunkat, hogy ne lehessen minket eladni. Esetleg akkor, ha külföldön szeretnénk dolgozni, és gyors tempóban van szükség megkopott nyelvtudásunk felfrissítésére. Vagy akkor, ha normál nyelvtanfolyamra jártunk a tanév során, és a nyári szünetben akarjuk a tanultakat rendszerezni, alkalmazni.

Hogy konkrétan mi számít intenzívnek, arról megoszlanak a vélemények. Szerintem azt vehetjük alapnak, hogy intenzív tanfolyam az, amire az ember minden nap jár. Az nyelviskolákként eltérő lehet, hogy naponta kettő, négy vagy akár öt órát tanulunk, illetve hogy egy tanfolyam kettő, három, vagy négy hétig tart-e.

Ne feledd, hogy nem elég bent ülni ezeken az órákon, de otthon is készülnöd kell. A szótanulás, leckeírás otthon is intenzív tempót és sok plusz időt fog igényelni tőled. Akkor ajánlom, ha nincs mellette (túl sok) tennivalód, tehát például diákoknak a vakáció alatt, dolgozó felnőtteknek a szabadságuk alatt, szülőknek akkor, ha elküldték a gyereket táborba vagy a nagymamához.

A váci Deutsch Haus – English House nyelviskolában heti húsz órások a tanfolyamok, ez minden hétköznapon négy darab 45 perces órát jelent. Választható a reggeli vagy a délutáni időpont is. Egy blokk két hétig tart, de ez a csoport szándékának megfelelően akár hosszabbítható is.

A tanfolyam előtt ingyenes tudásszint felmérésre van lehetőséged, és a tanfolyam során végig e-mail-es konzultációt tarthatsz a tanároddal. A tananyag a célnyelvi ország megismerését is magában foglalja, és ha idegen nyelvű önéletrajz megírására lenne szükséged, ebben is kaphatsz segítséget.

Ha van 32.000 forintod, máris megéri egy ilyenre befizetni, és a végére (nyárra, utazásra, munkára, nyelvvizsgára) kiválóan felkészülhetsz.

Lyrics

Aki nem is tud angolul, de szereti a zenét, az ennek a szónak a jelentését egészen biztosan ismeri. A „lyrics” dalszöveget jelent. Ha felmész a youtube-ra, nagyon sok számnak nemcsak a hivatalos változatát (official video) vagy a koncertfelvételét tudod megnézni, hanem a dalszövegekkel kiegészített videót is. Van, amikor az eredeti videónak az aljára tesznek egy feliratot, akár a feliratos mozifilmeknél, de olyan is van, hogy nem látszik semmi más a képernyődön, csak maga a szöveg.

Öcsém az iskolában németet tanult, pontosabban: tanították. Négy év némettanulás után is alig nyökögött valamit ezen a neki nagyon nem tetsző nyelven. Kamaszkorában azonban egyre több külföldi (természetesen angol nyelvű) zenét hallgatott, és azon kívül, hogy élvezte a dallamot, szerette volna érteni is, hogy miről szólnak ezek a dalok. Megszerezte a szövegeiket (hol volt még akkor a youtube?), és a kéziszótár segítségével (hol volt még akkor online szótár?) megértette a szavakat, majd szép lassan azok összefüggéseit is.

Férjem angoltudása is Iron Maiden és társainak heavy metal és rock szövegein alapszik. Megint annál a nagy igazságnál tartunk, hogy ha egy alap-szókincs megvan, akkor utána a nyelvtan ismerete nélkül, vagy legalábbis annak csekély ismeretével is nagyjából felfoghatóak az egyszerűbb szövegek.

Miért angolul lehet legjobban megtanulni a lyrics-ek segítségével? Egyszerű: manapság a nemzetközi pop-rock világban ez az általános nyelv. Akár német
(Boney M), akár finn (Nightwish), akár norvég (A-Ha), akár svéd (Abba, Europe, Roxette) az illető énekes vagy zenekar, sokkal nagyobb valószínűséggel fog angolul énekelni, mint a saját anyanyelvén. Természetesen előfordulnak üdítő kivételek, fel is kutattam nektek néhány példát.

Bizonyára emlékeztek az osztrák Falco-ra, aki németül énekelt, és felidézitek Nenától a „99 luftballons”-t. A Rammstein németül hörgi, hogy „Ich will”, a régi időkben pedig a Dschinghis Khan is német nyelven dalolta, hogy „Moskau”.

Ha már Moszkvánál tartunk, hosszas töprengés után sem tudok felidézni egyetlen orosz popdalt sem. Még a híres/hírhedt t.A.T.u. (két orosz lány) is angolul nyomta. Bezzeg Karel Gott és a Lady Karneval! Ha ezt beütöd, rögtön megtanulsz csehül!

Érdekes, valahogy a latin nyelvterület zenészei valahogy szívesebben énekelnek anyanyelvükön. Emlékszem, mikor gyerekkoromban apukám a Ricchi e Poveri kazettáját hallgatta rongyosra, olasz tudásomat olyan szavakkal gyarapítva, mint: amore vagy ciao. Eros Ramazotti pedig úgy búgta a ”Piu Bella cosa di te”-t, hogy le is fordítottam a címét. Azt jelenti: „Nálad szebb”.

A nemzeti öntudatukról közismert franciák segítettek hozzá, hogy a „szeretlek” szót megtanuljam franciául. Igaz, hogy a „Je T’aime” dal szövege nem túl változatos, de szerelmet legalább tudunk vallani „mon amour”-nak. Kamasz koromban pedig Vanessa Paradis invitált franciául a taxiba (Joe le taxi).

Spanyol nyelvű énekesből rengeteg ismert létezik, de sokan főleg angolul nyomják, repertoárjukat néhány anyanyelvi dallal kiegészítve, mint például Jennifer Lopez vagy Shakira. Ricky Martinra vagy Enrique Iglesiasra rákeresve viszont egészen biztosan találtok a neten spanyol dalszövegeket. A legismertebbet hagytam a végére: Luis Fonsinak köszönhető, hogy a fiam folyékonyan énekli a Despacito-t.

Ha lyrics-ek segítségével szeretnél angolul tanulni, a következőket javaslom. Érdemes egyszerre olvasni és hallgatni is, hogy komplex legyen a befogadás élménye. Utána a saját szintednek megfelelően értsd meg belőle annyit, amennyit csak tudsz. Mondjuk csak kiszemezgetni az ismerős szavakat. A gyerekeimnél például bőven elég, ha a „What does the fox say?” című kedvencükből kihallják az állatneveket. Testrészek felismeréséhez a Hair-ből ajánlom az „I got life”-t. (Ez a dal jó még a have got szerkezet gyakorlásához és a családtagok ismétléséhez is). Ezután következhet a szótárazás, majd ha még így sem áll össze a lényeg, akkor a nyelvtanban való elmélyülés.

Amennyiben így is totális homály számodra a lyrics, iratkozz be a váci Deutsch Haus – English House nyelviskolába!

Másképp írják, másképp ejtik!

Múltkor azt taglaltam, melyek a könnyen, és melyek a nehezen megtanulható nyelvek. Egy nyelvnél sokféle dolog befolyásolja, hogy mennyire érezzük nehéznek, és az egyik ilyen tényező a kiejtés és leírás közötti különbség. Extra nehezítő körülmény, ha az adott nyelv írásjelei teljesen vagy részben eltérnek a miénktől. Vegyük például a legismertebbek közül az arab, héber, kínai vagy japán írásjeleket vagy a cirill betűket.

Közülük vannak szó- és szótagírások, illetve olyan ábécék, melyek csak a mássalhangzókat jelölik. Ilyen az arab és a héber, melyek különlegessége még az, hogy jobbról balra írnak. A kelet-ázsiaiak többnyire függőlegesen, felülről lefelé haladva olvassák el a nekünk krikszkraksznak tűnő jeleket. A cirillt az oroszon kívül a bolgárok, szerbek és ukránok is használják. A görög betűket csak a görögök alkalmazzák (kivéve mi a mértanban), és az örményeknek meg a grúzoknak is megvan a maga saját ábécéje.

De még ha latin betűket is használ egy adott nyelv, akkor is lehetnek mindenféle ínyencségek. Nézzétek csak! ᵭ vagy ḁ esetleg ḉ Hogy tetszenek? Te hogyan ejtenéd ki őket? A magyarok körében a legismertebb a német nyelvben lévő ä (umlaut a) és ß (sárfesz sz).

Vegyük példaként az ábécé legelső betűjét, az A-t, ami különféle nyelvekben sok fajta kiegészítést kaphat. Balra vagy jobbra dűlő vonalat, egy vagy két pontot, kis karikát, görbülő vesszőt, alsó vesszőt, v vagy háztető alakú jelet, egyenes vagy hullámos vonalat vagy félholdat. Ember (azaz inkább nyelvész) legyen a talpán, aki ezeken kiigazodik. Kiejtésük lehet a, á, aa, e, é, és még ki tudja hányféle fura hang.

Vegyük most az S hangot. Ezerféleképpen leírható ez a különböző nyelvekben. Csak a legismertebbeket osztom meg veled: s, sh, ch, sch, sk… (a fura jeleket most itt nem is taglalnám). És amikor megtanulod végre, hogy az angolban a s sz-nek, a sh meg s-nek ejtendő, akkor jönnek az olyan fincsi kivételek, mint a sure s-je vagy a school sz-je.

Maradjunk is most a legnépszerűbb angolnál, ahol egyféle hangnak többféle kiejtése van. A book az „buk”, de a door az „dór”. A tall-t is ó-val ejted, pedig leírva nincs is benne o. És a board-ot is. Itt jut eszembe, hogy vannak olyan szavak, amiket ugyanúgy ejtünk ki, de tök másképp írunk le, pl. board és bored.

Fura betűkapcsolat az angolban a TH. Hol pösze sz-nek hangzik (valahol a sz, a t és a f között), ha pedig ezt zöngésíted, akkor egy d és dz közötti hangot kapsz. Hogy mikor melyiket, arra nincs szabály.

Azt már korábban írtam, hogy nemcsak pöszítenek, de raccsolnak is (az amerikaiak), tehát magyaros R-t ne várjunk tőlük. Az angolok egyenesen el is hagyják a r hangot, mintha ott se lenne.

Ha azt hiszed, hogy kezdesz ráérezni a dologra, mint hogy buy-bought meg think-thought, akkor jön a catch-caught meg a teach-taught. Vannak becsapós szópárok. Megtanulod hogy a table a „téjböl”, de a vegetable már nem „vedzsetéjböl”!

Tök jó rímeket találsz arra, hogy nation, station, motivation (mind „éjsön” kiejtésű), erre jön a ration meg az action. A flew és a flu ugyanúgy ejtendő! Egyáltalán: mitől lesz az ew-ból ú kiejtés? (new, knew, grew).

Ha látod a W betűt automatikusan V-nek ejtenéd pedig valójában az U-hoz sokkal közelebb áll. Talán olyan ez, mintha az U-ból indítanál egy V-t. És amikor kezdesz ráérezni, hogy where, why, meg what, akkor ott a who, ahol csak huhogni kell.

Í-nek ejthetsz ea-t, ee-t vagy eo-t is (tea, tree, people), U-nak az u-t, az oo-t vagy az ou-t (put foot cpuld). A hosszú Ő-szerű kiejtés lehet e, i vagy akár u leírású is (her, girl, burn). Nemcsak a f meg a ph lehet F kiejtésű, hanem az ough végű szavak némelyike is (laugh, eoungh). A c az hol Sz, hol meg K, de erre előbb-utóbb rá lehet érezni. A mássalhangzókat szinte mindig keményebben ejtjük, mint a magyarban (t, d, k, g p b).

A végére hagytam pár egész jól hasznosítható szabályszerűséget. A ch például szinte mindig CS, az y is J. A v, tudom hihetetlen, de V-nek ejtendő. Sőt, az m és a n is M meg N!

Látod. hogy nem is annyira ördöngösség ez a kiejtés?

Nehéz nyelv, könnyű nyelv

Közhely, hogy a magyar nehéz nyelv. Le a kalappal az előtt, aki belefog a megtanulásába. Míg például az angolban van 26 betű, addig nálunk 44. Szegény külföldiek beletörik a nyelvük az ö-be, ü-be, gy-be, ty-be. Hogy mikor J, mikor Ly, az rejtély (vagy rejtéj? J). Alanyi és tárgyas ragozások, rengeteg kivétellel, nem egyszerű. 

Nem csoda, hogy kevesen döntenek úgy: elsajátítják a mi gyönyörű, de igen sok vérrel-verítékkel megtanulható nyelvünket. Épp ezért mi magyarok vagyunk kénytelenek más nyelveket tanulni. De melyiket a 7832 közül? A döntés alapja sokféle lehet: az adott nyelvet mennyire beszélik a világban, mennyire elfogadott a munkaerőpiacon, mennyire vannak hozzá tanárok, tankönyvek, segédanyagok, esetleg közeli ország nyelve-e, stb.

Az elhatározásunk egyik tényezője lehet, hogy az adott nyelv mennyire könnyű vagy nehéz. De mi határozza meg, hogy egy nyelv könnyű vagy nehéz? Például: a helyesírás, a kiejtés és a leírás közötti eltérések, az írásjelek és betűk mennyisége és milyensége, a kiejtés és hangképzés esetleges furcsaságai, a nyelvtan szerkezete igeidők, ragozások, esetek…

Tehát: melyik a legkönnyebb nyelv? Több ilyen lista létezik, az egyik szerint a spanyol áll az élen, második helyen az angol, a harmadik a bolgár. Őket olyan nyelvek követik, mint az olasz vagy a román, a norvég meg a görög, sőt, az örmény és a mongol is az első tízben kapott helyet.

A germán és újlatin nyelvek összességében a könnyebbek közé tartoznak ezért népszerű viszonylag a holland vagy a portugál is. Tény, hogy a magyarok számára a legkedveltebb nyelvek a következők: angol, német, olasz, spanyol, francia. Ezek persze nem feltétlenül jelzik a nehézségi fokot. Az orosz is újra feltörekvőben van, de ez már a nehezebb nyelvek közé tartozik a cirill betűk és a ragozások miatt egyaránt.

Aki gyorsan le akar nyelvvizsgázni, az általában az eszperantó vagy a lovári nyelvet választja. Ezekből kis túlzással akár két hónapnyi tanulás után is meg lehet szerezni a bizonyítványt – persze gyorstalpalóval. Kényelmes tempóban is elég fél év a társalgási szint eléréséhez. Az eszperantó mint mesterséges nyelv nem tartalmaz kivételeket, nemeket, nincs eltérés a kiejtés és a leírás között. Azoknak különösen könnyű, akik már tudnak valamilyen újlatin nyelven. A lovárinak már nehezebb a nyelvtana, viszont a sok magyar jövevényszó miatt könnyű elsajátítani a szókincsét.

Az indoeurópai nyelvek középtájon helyezkednek el, a kelet-ázsiai nyelvek és az arab számít a legnehezebbnek. A legnehezebbeknél az ezüstérmet szerezte meg a mi magyarunk, csak a szlovák került elé, a dobogó legmagasabb fokára. Nálunk csak kicsit könnyebb a finn vagy a francia, de persze a japán meg a kínai is megtalálható itt, sokaknak pedig a hindibe és az izlandiba is beletörhet a bicskája. Egy másik tanulmány szerint minket a kínai és az arab előz meg, de meglehetősen nehéz az észt, a lengyel vagy a baszk is.

Azért nem túl nyerő ilyen listát felállítani, mert egy nyelv nehézsége eleve attól függ, hogy milyen nemzetiségű akarja azt megtanulni. Egy orosz számára nem túl bonyolult megérteni az elvileg nehéz szlovákot, egy angol számára ez már sokkal nagyobb fejtörést jelenthet. Az angol ha hallja a svédet, már a felét megérti, egy kínainak lehet hogy „kínai” lenne. És a román is könnyebben boldogul az olasszal, mint mondjuk egy arab.

A vietnámiban az például a nehéz, hogy sokféle tónus van benne, és nem mindegy, hogy egy szót emelkedő, süllyedő vagy egyenletes tónussal mondunk. Ha eltévesztjük, egy szó teljesen mást is jelenthet, és jó nagy félreértések sülhetnek ki belőle. A némethez hasonlóan az eszkimóban kilométer hosszú szavakat lehet képezni, ráadásul – úgy, mint a japánok – ők is szótagírást használnak. Vannak olyan nyelvek, ahol nemcsak pöszítenek meg raccsolnak, hanem úgy beszélnek, mintha csettintenének vagy nyelnének, cuppogtatnának vagy csámcsognának. Létezik olyan nyelv, amiben 84 mássalhangzó van – de csak kettő magánhangzó!

Eleve nehéz egy nyelven beszélni – na de írni! Ezért számít olyan nehéznek a kínai meg a japán, az arab meg a héber. Az a sok krikszkraksz!

A végére egy kis vicc: Egyesek szerint a legnehezebben a szentineléz nyelvet lehet megtanulni. Ezt eleve csak kevesen beszélik, aki pedig odatéved a szigetükre, azt azonnal megölik az őslakosok. Így tényleg nem igazán lehet nyelvet tanulni, igaz?

Szókupacok

Köszönöm, hogy olyan sokan olvastátok a külföldön élő magyar, illetve a hazánkban élő külföldi történetét. Most kicsit visszakanyarodok egy Magyarországon élő magyar emberhez, aki a nyelvtanulással küzd ezerrel.

Múltkor annyira kiakadtam angolóra után! Vettünk egy cikket, tulajdonképpen ez önmagában nem volt kiakasztó, sőt, végül is egész jól értettem. Még úgy is, hogy tele volt egy csomó új szóval. Amikor hazamentem, akkor akadtam ki, amikor meg kellett tanulnom ezt a rengeteg szót. Olyan összevisszának tűnt az a hatalmas kupac!

Aztán rájöttem, hogy az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy nem találok összefüggéseket a szavak között. Főnevek, igék, melléknevek egy rakáson, mindenféle kapcsolódási pont nélkül. Múltkor pedig olyan könnyen az eszembe véstem a ház helyiségeit és a bútorokat. Persze, mert ott egymáshoz tudtam kötni a szavakat!

Rájöttem, hogy nekem ez a csoportosítós szótanulás megy a legjobban. Vegyük pl. az előző példát a házról és bútorokról. Fogtam egy papírlapot, középre felírtam, hogy „ház”, belőle pedig kijött vagy hat-hét buborék: nappali, konyha, háló, fürdő, stb. Ezekből további elágazások indultak ki, a fürdőnél például a kád, a mosdó meg a mosógép, a konyhánál meg mondjuk a tűzhely, a hűtőszekrény és a mosogató. Volt, ahol még innen is tovább ágazott a rajz, a konyhaszekrénybe például bekerültek az edények és evőeszközök.

Az órán is szoktunk ilyesféle „mind-map”-et (elmetérképet) készíteni. A tanárunk kihív három-négy embert a táblához, mindenki kap egy-egy filctollat. Ő felírja középre azt a szót pl., hogy ennivalók. Ez a főkupac. Az alkupacai a zöldségek, gyümölcsök, gabonák, tejtermékek, húsfélék, stb. Mi pedig összegyűjtjük azokat a szavakat, amiket ezekből a csoportokból ismerünk. A tanárunk a végén persze kiegészíti a meglévő tudásunkat új szavakkal, de ezekbe a csoportokba beleírva sokkal könnyebb megjegyezni őket.

Akinek Excel-agya van, az készíthet ezekből a szócsoportokból táblázatokat a számítógépen. A sorokban és oszlopokban jól láthatóan különülnek el a különböző témák szavai.

Korábban már írtam nektek a szókártyákról, ezeket itt is be lehet vetni. Az a jó, ha az ember elkülönít egy falat a nyelvtanulás céljára, és ide feltesz egy mágnes-táblát vagy puhafa-léceket. Színes mágnesek vagy rajzszögek segítségével ide-oda pakolászhatjuk az egy csoportba tartozó szavakat. A színek maguknál a cetliknél is segítségünkre lehetnek. Ha a zöldségek zöld, a húsok piros, a tejtermékek pedig kék színű papírlapon sorakoznak, az agy máris könnyebben jegyzi meg őket.

Az ellentétes mellékneveket is feltűzhetjük a tanuló-falra: eltérő, fekete-fehér, vagy piros-kék színekkel jelezve, hogy jó-rossz, magas-alacsony, hosszú-rövid. A témák szerinti kupacolás főleg főneveknél könnyű, de a fentiek szerint melléknevekkel el lehet ugyanezt játszani.

Igékkel kicsit nehezebb a helyzet, de nem reménytelen. Arra is rájöttem, hogy nemcsak témák szerint lehet szókupacokat készíteni, hanem kiejtés, hangzás szerint is. Ennek a rendhagyó múlt idők és harmadik alakok tanulásánál vettem nagy hasznát. A tanárunk hívta fel arra a figyelmünket, hogy a látszólagos káoszon túl azért megfigyelhető néminemű rendezettség is, csak fel kell ismerni. Vegyük például azokat az igéket, amelyeknek mindhárom alakja azonos: put, put, put, ezek minden nyelvtanuló nagy kedvencei Aztán vannak olyanok, ahol az i-a-u szabály érvényesül: sing, sang, sung, ezt versikeszerűen lehet mondogatni. Újabb kupac az, ahol a harmadik alak –en végződést kap: give, gave, given. (Aki németül tud, annak a hasonlóságok miatt ez nagyon könnyen megjegyezhető.) Aztán ott van az ow-ew-own csoport: know, knew, known.A legnehezebb, az angol „kellemes” kiejtést leginkább példázó kupac az, amelyikben az aught, illetve ought végű igék vannak: think, thought, thought. Persze itt is mint mindenütt, vannak kivételek, de ha már a nagyját be tudtuk kupacolni, akkor nagyban megkönnyítettük a dolgunkat.

Ezek a módszerek persze főleg a vizuális típusúaknak jelenthetnek segítséget. (Lásd. korábbi cikkemet a különböző tanulási típusokról.) Hogyan csoportosítson, aki mondjuk auditív? Kupaconként mondja fel a szavakat, mappákba rendezze őket, és így játssza le magának. És a kinesztetikussal mi legyen? Ő az, akiknek az igékkel van szerencséje. Elmozoghatja az útbaigazításokat meg a sportokat, vagy pantomimezheti a hangszereket.

Na, megyek is szókupacolni, várnak rám a város épületei. Asszem, rajzolok is egy jó kis térképet…

Kici, ócó, eze öccá

Li-Li vagyok, 29 éves. Kínában születtem, de majdnem húsz éve Magyarországon élek. Ebben nincs semmi meglepő, velem együtt még sok ezren jöttek át Ázsiából Európába. Hivatalosan kb. 7000 kínai él ma Magyarországon, de igazából állítólag körülbelül 20.000-en vagyunk.

A családom azért jött, hogy Budapesten egy kis éttermet nyissanak. Ők ma is teljesen a kínai kultúrában élnek, alig voltak hajlandóak megtanulni néhány kifejezést magyarul. Szinte csak a számokat, az ételek nevét, és a vásárláshoz, üzleteléshez szükséges legfontosabb kifejezéseket tudják.

A magyar és a kínai kultúra is nagyon eltér egymástól, de a két nyelv még jobban. Teljesen más a szókincs, a nyelvtan, a kiejtés. Olyan hangjaitok vannak, amiket mi szinte képtelenek vagyunk kiejteni. Nagyon rosszul esett, amikor az osztálytársaim a hátam mögött kinevettek, és úgy csúfolódtak velem, hogy „kici, ócó, eze öccá”. Utáltam, hogy csíkszeműnek gúnyolnak, és mindenféle rondaságot kiabáltak a szemembe, mert azt hitték, úgysem értek belőlük egy szót sem.

Az iskolában amúgy is nagyon sokat szenvedtem. Eleinte semmit sem értettem abból, amit a tanárok magyaráztak. Legjobban a matekot szerettem, mert a számokkal könnyebben bántam, mint a betűkkel. (Ezért is lett belőlem később könyvelő). A tanárok kivétel nélkül nyűgnek tekintettek engem, nem foglalkoztak velem külön, azt mondták, majd ragad rám úgyis a nyelv magától. Sajnos annyira nem ragadt.

Mivel nem kaptam segítséget itteni magyaroktól, megkértem a szüleimet, hogy fizessenek be egy nyelvtanfolyamra. Képzeljétek, van itt ilyen is: magyar nyelvtanfolyam idegen nyelvűeknek. Az itteni tanárokat külön erre képzik ki, mert hiába anyanyelve valakinek a magyar, attól még nehezen tudná elmagyarázni egy külföldinek a nyelvtan rendszerét.

Ma már van itt kínai kéttannyelvű általános iskola is, de utólag úgy érzem, jobb, hogy az én időmben még nem volt, mert így be lettem dobva a mélyvízbe, rá voltam kényszerülve a nyelvtanulásra.

Ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobban meg tudtam magamat értetni az emberekkel. Szóban persze hamarabb, mert írásban mindig összekevertem a j-t meg az ly-t, mitől só és sót, de ló és lovat, meg tó és tavat, ha felszólítok valakit, akkor egyszer fogj, másszor vigyél, harmadszor pedig moss, és nehéz volt rájönni, miért hattyú, de hatja, és közben atyja… Nehéz a magyar nyelvtan meg helyesírás nagyon! De mire leérettségiztem, minden ment írásban is. Jeles lettem - csoda egy kínai lánytól, igaz?

Aztán megtörtént a második csoda: megismerkedtem egy magyar fiúval! Szerelmesek lettünk egymásba, de nem tudtunk rendesen kommunikálni. Mivel Péter is beszél valamennyire angolul, és én is tanultam az iskolában, ezért ez lett a közvetítő nyelv. De úgy éreztük, szeretjük annyira a másikat, hogy annak anyanyelvét is megpróbáljuk elsajátítani. Itt én voltam könnyebb helyzetben, hiszen ekkorra már egész sokat megtanultam magyarul, és a családomon kívül mindenütt ezt a nyelvet hallottam és használtam. Péternek sokkal nehezebb dolga volt, küzdött a kínaival rendesen. Ma is csak kb. száz kifejezést tud, de szerintem már ez is nagy teljesítmény. Nagyon meghatott, hogy a kezemet kínaiul kérte meg!

Miután összeházasodtunk, felvettem a magyar állampolgárságot. És született egy kislányunk is.

Neki már sokkal könnyebb a helyzete. Most nyolc éves, és három nyelven beszél folyékonyan. Én és a nagyszülei kínaiul beszélünk vele, az édesapja, tanárai és iskolatársai pedig magyarul. Akármennyire is tudunk már valamennyire egymás nyelvén Péterrel, itthon azért megmaradt köztünk az angol nyelvű kommunikáció. Elég vicces, amikor hárman beszélgetünk, és egyszerre röpködnek magyar, kínai és angol szavak. Kicsit káoszos, mint egy komédiában, mindenki egymás szavába vág, túlkiabálva a másikat.

De én ezt így szeretem, így vagyunk mi különleges család. Ha ma megkérdik tőlem, milyen nemzetiségű vagyok, már azt mondom: félig kínai, de félig magyar!

Egy magyar Kanadában

Gábor vagyok, 38 éves, kettős állampolgár. Magyarországon születtem és éltem fiatalkoromig, de 15 évvel ezelőtt kivándoroltam Kanadába.

Iskolai keretek között soha nem tanultam angolul, ami tudásom volt, az főleg a filmnézés és a zenehallgatás közben ragadt rám. Amikor már tudtam, hogy ki fogok költözni, egy évig jártam ugyan magántanárhoz, de többet tanultam abból, hogy lefordítottam egy dalszöveget.

Amikor kimentem, csak alapszinten voltam angolból. Sok mindent megértettem, de beszélni csak minimálisan tudtam. A nyelvtant nagyjából ismertem, az alapvető jelen-jövő-múlt időket, de amikor kikerültem, hozzá kellett szoknom a régmúlt és a Present Perfect, valamint a szenvedő szerkezet napi szintű használatához. A normál múlt időt itt például szinte senki sem használja, a mindennapi beszédben mindent „have”-vel mondanak.

Legeslegelőször a munkámmal kapcsolatos szavakat, kifejezéseket kellett megtanulnom, de szerencsére a munkatársaim türelmesek voltak és sokat segítettek. Kanadában amúgy is mindenki jön valahonnan, volt guyanai, jamaicai, kínai, újfunlandi és francia kanadai kollégám is, mindegyik a maga sajátos akcentusával.

Itt kint mindenkinek megvan az egyedi kiejtése, nyelvjárása, ha csak a nagyszülei nem születtek Kanadában, ezért mindenki elfogadja ezt a másságot, és senkit sem zavar, ha nem tökéletesen beszélsz. A jamaikait talán a legnehezebb megérteni, ez teljesen más dialektus, és ha ketten egymás között beszélgetnek, akkor fogalmad sincs, mit mondanak, sőt, arra se jössz rá, hogy igazából angolul dumálnak.

Jellegzetes kanadai (újfunlandi) angol, amikor mindig kirakják az s-t az ige után, még akkor is, ha nem egyes szám harmadik személyben beszélnek, pl. I goes. A kérdések végén pedig a tipikus végződés náluk az: „Eh?”

Kicsit sokként ért ez, mert őket megérteni először nagyon nehéz volt, de mégis jó volt így, hogy bele lettem dobva a mélyvízbe. Szerintem jobb ez így, mert rá lettem kényszerítve, hogy gyorsabban és többet tanuljak. A kell, a „must” nagy úr! Látszólag jobb lett volna, ha fokozatosan kapom a terhelést, de volt ismerősöm, aki eleinte kinti magyaroknál dolgozott, és neki emiatt sokkal tovább tartott megtanulni a nyelvet.

Szóban lazábban kezelik a szabályokat, írásban azért a normál angolt használják. Amikor levelezek, jobban odafigyelek a helyes nyelvtanra. Munkatársak között persze ekkor is használok mondjuk rövidítéseket, de ha külső cégeknek írok, akkor a hivatalos angolt alkalmazom.

Amikor kikerültem, minden filmet felirattal néztem, és a szótár mindig kéznél volt. Mindent kijegyzeteltem, mindennek utánanéztem. Talán 5-7 évbe telt, mikor egyszer csak észrevettem, hogy már bármiről tudok beszélni, a filmhez nem kell a felirat, és a szótárért sem kell nyúlni. Persze most is vannak szakszavak, mondjuk orvosi kifejezések, amiknek utána kell néznem, de ezeket sokszor magyarul sem tudnám. Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy anyanyelvi szinten beszélek, de sosem leszek 100%-os.

Ha hazajönnék, szóban tutira le tudnék nyelvvizsgázni, felsőfokon, írásban is talán, megy a nyelvtan tökéletesen, de lehet, hogy a helyesírásba belebuknék, mert most autocorrect-et használok.

Ha most indulsz neki külföldnek, tudd, hogy nem tudsz semmit. Az a szint, amin azt hiszed, hogy vagy, nem jelent semmit. Az itthoni iskolai tanulás tankönyvekből alapnak jó, de csak akkor válik valós tudássá, ha használod. Tanácsolom, hogy mindent angolul nézz, hallgass, zenéket, filmeket fordíts! Nézz utána az érdekességeknek, amik másképp vannak, mint ahogyan tanultad otthon. Beszélj, még akkor is, ha az elején nem megy tökéletesen, de a sok próbálkozástól magabiztos leszel!

Szerintem a nyelvtanulás legjobb formája ez, az anyanyelvi környezet. Itt napi 8-9 órában legalább használni kell a nyelvet, így lehetsz igazán profi. Lehet persze jó az angolod úgy, hogy soha nem jártál külföldön, de ha azt akarod, hogy minden szituációban, minden témában és helyen tudj beszélgetni, tárgyalni, dokumentumokat írni, erre a szintre csakis angol környezetben lehet eljutni.