2018. november 8., csütörtök

Női agy, férfi agy


A férfiak agya nagyobb, mint a nőké, ez tudományos tény. Viszont az is, hogy a női agykéreg jóval vastagabb a férfiakénál. Ez arra utal, hogy a nők általános intelligenciája magasabb, mint a férfiaké, elvontabban és logikusabban gondolkoznak, és könnyebben terveznek. Az agy egyéb részei viszont sokkal nagyobbak a férfiak esetében, ezért ők könnyebben dolgozzák fel az információkat, jobb az emlékezőképességük, és gyorsabban hoznak döntéseket.
Mondhatja most a kedves olvasó, mekkora marhaság az, amit eddig itt összehordtam, hiszen bizonyára mindenki ismer olyan nőt, aki maga a megtestesült logikátlanság, és olyan férfit is, akinek pocsék a memóriája. (Lásd. megjegyezni a feleségük születésnapját…)
Térjünk egy kicsit vissza az agyféltekékre, amikről korábban már írtam itt a blogon. Emlékeztetőül: a bal agyfélteke felelős a logikáért és érvelésért, a jobb agyfélteke pedig az érzelmekért és a szociális kompetenciákért.
Érdekes, hogy egy másik kutatás szerint a férfiak nagy részénél a bal agyfélteke sokkal jelentősebb szerepet kap, tehát ők a logikus gondolkodók és a problémamegoldók. Ez szuper, viszont eléggé egyoldalú a gondolkodásuk, ugyanis szinte kizárólag külön használják az agyféltekéiket, hol a balt, hol a jobbat, de csak nagyon ritkán mindkettőt egy időben.
A nők viszont sokkal jobban összekapcsolják a két agyféltekét, ezért gondolkodásuk összetettebb. Nemcsak logikával, de érzésekkel és társas kapcsolatokkal is gondolkodnak. Jobban tisztában vannak az érzéseikkel, és könnyebben tudják azokat kifelé kommunikálni, valamint szívesebben alakítanak ki kapcsolatot másokkal.
Hogyan tudjuk ezeket az információkat a nyelvtanulásnál kamatoztatni? Összegyűjtöttem néhány (erősen kisarkított) példát:
- A férfi inkább tanuljon egymagában, a nő társaságban, csoportban.
- A férfi végezzen több önálló feladatot, a nő jobban fejlődik a páros illetve csoportos feladatok segítségével.
- Egyszerre kettő kérdést ne tegyünk fel egy férfinak, és ne kapjon összetett feladatot. Mindig csak egyet egyszerre, és ha azzal végzett, akkor jöhet a következő. A nők nyugodtan kaphatnak egyszerre többet, úgysem egymás után fogják őket megcsinálni, hanem összevissza.
- A nők könnyebben reagálnak váratlan helyzetekre, tehát a szituációs feladatokat nekik találták ki. Ők eleve empatikusabbak, így könnyebben bele tudnak helyezkedni a szituációkba. A férfiak inkább berögzült mintákat követnek, és lassabban gondolják át az új helyzeteket. Ők kapjanak elgondolkodtatóbb feladatokat.  
- A férfiak többsége utálja az olyan jellegű feladatokat, hogy: „Folytasd a mondatokat tetszés szerint.” Vagy: „Képzeld magadat az alábbi helyzetbe.” Ezeket tipikusan nőknek találták ki.
- A nők egyszerre több dologra is képesek összpontosítani (multitasking), tehát egy részlet-gazdag feladat pont nekik való.
Végül pedig – a férfiak nagy bánatára – összességében megállapíthatjuk, hogy a nők profibbak a kommunikációban, így a nyelvi készségeik is meghaladják a másik nembélieket. Hamarabb kezdenek el beszélni, (többet is beszélnek, höm-höm), és anyanyelvüket is profibban használják, tehát egyértelmű, hogy idegen nyelveket is könnyebben sajátítanak el.
(Lányom kiegészítése, aki a vállam felett belepillantott a cikkbe: a férfiak a hasznosságot nézik, a nők pedig a szépséget. Hogy ez hogyan kapcsolódik a nyelvtanuláshoz, azt a kedves olvasónak tőle kell személyesen megkérdeznie. Szerintem könnyedén fog rá tudni válaszolni, hiszen nőből van, így csípőből megy neki a kommunikáció.)