Miért pont az angol?

Nem mintha én annyira hű de nagy angol mániás lennék, most mégis csak amellett érvelnék, hogy miért az angol az a nyelv, amit a leginkább érdemes tanulni – Vácon például nyelviskolai keretek között.

Erre a szkeptikusok legyinthetnek, hogy „Ugyan már, hülye angolok, angol hülyék”, de rögtön rávágnám, hogy mégis mióta csak az angolok beszélik az angolt? Ott van rögtön Kanada és USA, aztán persze Ausztrália és Újzéland, de végül is egész Óceánia, meg persze a volt gyarmat, India is. Tíz afrikai országban is az angol a hivatalos nyelv, ha pedig a Karibi térségbe készülsz, ott is ezzel fogsz találkozni (igaz, az angolnak egy igencsak eltorzult fajával). Pontosan 59 országban, összességében majdnem félmilliárd embernek ez az anyanyelve.

Ahol pedig nem ez, hanem mondjuk a kínai, az arab vagy a spanyol, akkor is ez, és egyre inkább ez a leggyakrabban tanult idegen nyelv. Az angol a világ első számú másodikként használt nyelve, kb. 2 milliárdra teszik azok számát, akik alapszinten valamit értenek ill. beszélnek belőle. Hiába a Brexit, az angol akkor is az Európai Unió egyik hivatalos nyelve maradt.

Mivel nem ragozó nyelv, ezért a nyelvtana viszonylag könnyű, alapszintre jóval hamarabb el lehet vele jutni, mint mondjuk a franciával vagy az orosszal. A germán nyelvcsaládba tartozik, de forrásának elég nagy része a latin. Ebből az következik, hogy ha valaki már megtanult egy nehezebb nyelvtanú germán vagy latin nyelvet, mondjuk a németet vagy az olaszt, ezek után már sokkal könnyebb lesz neki az angol elsajátítása.

Ez a média alapnyelve. A Hollywood-i stúdiók ontják a filmjeiket, természetesen angolul, amelyeket érdemes nemcsak szinkronizálva, de feliratosan, eredeti nyelven is megnézni. A felirat is lehet angol, így egyszerre tudjuk olvasni az angol szöveget, és hallgatni az angol kiejtést.

Míg a komolyzenéről az olaszok esetleg a németek jutnak eszünkbe, addig a könnyűzenéről elsősorban az angolok. Sőt, inkább az amerikaiak. Vagyis az amerikai angolul éneklő sztárok. Ezekben a számokban főként amerikai kiejtéssel találkoztatunk, tehát hiába mondja a tanár, aki tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt még a British Englisht tanulta, hogy a dance, az „dénsz”, a „can’t” pedig „kánt”, ha a csapból meg az folyik, hogy „áj kent densz”…

A számítástechnika már a kezdetektől fogva az angolra alapoz. A te képernyődön is a „searching” meg „loading” felirat villog, te is a „cancel” meg az „enter” gombokra nyomsz rá.

Van, aki képes csak és kizárólag filmeket nézve, zenét hallgatva, illetve a számítógépét nyomkodva megtanulni angolul.

Az angol egyszerűen világnyelv. Két akármilyen nyelvű külföldi között ez a legelső kapocs. Beszéltem én már kínaival, mexikóival vagy szlovákkal is angolul. A mi gyerekkorunkban ez még nem volt ennyire hangsúlyos, mi még nem utaztunk (utazhattunk) annyit, és alig jött hozzánk turista, azok is főleg a szomszédos országokból, vagy német nyelvterületről. Akkor még megérte oroszul vagy németül tanulni. Kák tyibjá závut meg Cimmer Feri…

Manapság az ő helyüket elfoglalta az angol, toronymagasan feljutva a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Budapest belvárosában sétálva az ember több idegen szót hall, mint magyart. Ezek a turisták lehetnek akár japánok, akár svédek vagy görögök, a közös bennük, hogy ha útbaigazítás céljából megszólítanak bennünket, azt szinte száz százalék, hogy angolul teszik. Mi pedig szépen megérjük, mit akarnak, és válaszolunk is, ugye?

És ezek csak a mindennapi szituációk, ahol az angolt használhatjuk. Arról még nem is beszéltem, hogy aktív tanulást követően szerintem kb. két év alatt letehető belőle a nyelvvizsga. Ami ugyebár manapság minden diplomához, sőt, nemsokára minden egyetemi felvételihez is kötelező.

Meggyőztelek az angol nyelv fontosságáról? Akkor irány a váci Deutsch Haus-English House nyelviskola!

Kezdődik az iskola...

Most már aztán tényleg elkezdődött az iskola. Kapuját kitárta, a sok diák ott tölti napjainak nagy részét. Öröm is, gond is ez, szülőnek, gyereknek egyaránt. Vége a vakációnak, a gondtalan napoknak, a laza időbeosztásnak, a lustálkodásnak. Jönnek az óráról órára beosztott, tanulással, leckeírással töltött hétköznapok.

Ha te szülő vagy, vajon milyen szívvel engeded gyerekedet iskolába? Úgy érzed, megtanul ott mindent, amire az élethez szüksége van? Egyáltalán mire van szüksége egy gyereknek az élethez?

Tantárgyak sorára? Kémia, történelem, fizika, biológia, nyelvtan… Rengeteg tárgy, hatalmas ismeret-mennyiséggel. Felnőttként te mennyire emlékszel mondjuk az általános iskolai kémia tananyagra? (Kivéve persze, ha már az óvodában is kémcsövekkel játszottál, és mostanra vegyészmérnök lettél.) Az évszámok neked is úgy hullottak ki a fejedből, mint a liszt a szita lyukain? Megvan a forgatónyomaték, a liposzómák és az alanyi ragozás?

Ugyanígy fontos az a kérdés, hogy az iskolában megtanult, pontosabban tanított nyelv mennyire maradt meg az emlékezetedben. Az én korosztályom az oroszt tanulta, méghozzá kilenc hosszú éven át, mégsem ismerek túl sok olyan embert, akinek mondjuk sikerült volna megszereznie belőle a középfokú nyelvvizsgát. Alapfokúsat már igen, ilyen vagyok én is, na de én azon furcsa emberek közé tartozom, akik szerették és értették az oroszt. Ám a többség leragadt a „Táváris ucsityelnyicá”-nál.

Az életben az ember milyen tudást, milyen készségeket használ? Háztartást vezet, gyereket nevel, kertet gondoz, autót vezet, beteget ápol, pénzügyeket intéz… Ugye, hogy egyik sem szerepel az iskolai órarendben?

Szóval akkor mire is van szüksége egy gyereknek az élethez?

Vekerdy Tamás szerint csupán a következőkre: alapszintű matematikai ismeretek, szövegértés, informatika és kommunikáció. Amibe ugye egyaránt beletartozik az anyanyelven és az idegen nyelven történő kommunikálás.

Ma már egy tízéves is fejből fújja, hogy az angol: világnyelv. Akármelyik szegletén is legyünk a világnak, az angollal lehet a legjobban elboldogulni. Ezért tanítják ezt manapság a legtöbb általános iskolában (középiskolában és felsőoktatási intézményben is persze). Ezután jön a német, francia, olasz, spanyol, és bizony az újra felfedezett orosz is.

Egy általános iskolában az idegen nyelv tanítása sokszor igen nagy gondokba ütközik. A diákok háttere, előzetes tudása nagyon eltérő. Különböző a szociális hátterük, a szüleik hozzáállása és a motivációik is.

Van ugyanis egy nagy különbség a sulis tanulás és a magánúton való tanulás között. Az egyik mozgatórugója egy külső kényszer, magyarul a gyereknek magától eszébe se jutna, csak hát ugye ott a tankötelezettség, nyomatja a szülő, nyomatja a tanár, pedig ő legszívesebben focizna, barátokkal beszélgetne vagy videojátékozna. A másik viszont belső ösztönzésre történik, ahol megvan az önálló motiváció a tanuláshoz. Az iskolában kell nyelvet tanulni és kész, egy tanfolyamra vagy magántanárhoz viszont azért megy az ember, mert neki ehhez kedve van. És ha már egyszer befizette, akkor abból ki is hozza a lehető legtöbbet.

Az iskolai nyelvórák nagy része nem tanítással-tanulással telik, hanem: adminisztrációval, számonkéréssel, motiválással, fegyelmezéssel. És hiába ott az a néhány lelkes diák, ha a többiek hülyéskedése, a hangadók, rendetlenkedése miatt képtelenek figyelmet fordítani a tananyagra. Nem ismerek erre nézve kutatást, de ha most önhatalmúlag végeznék egy vizsgálatot, akkor szerintem a tanórákon töltött idő kevesebb mint fele jelentené a tényleges tanulást.  

Ha úgy érzed, a gyerekednek kevés az, amit az iskolai hétköznapokon kap nyelvtanulás terén, akkor érdemes lehetne kiegészíteni az ottani nyelvórákat egy tanfolyammal. Mit szólnál a váci Deutch Haus – English House nyelviskolához? Már elkezdődtek az őszi beiratkozások, de még nem késtél le semmiről.

Heti egy vagy két alkalom talán belefér a csemete órarendjébe. Vagy szombat délelőtt is járhat egy kis korrepetálásra. Nemcsak tanfolyamokon lehet plusz órákat venni, a nyelviskolában egyéni órákra is van lehetőség. Csak egy telefon, egy elbeszélgetés, és befizetés után máris garantált, hogy megtettél mindent gyermeked jövőjéért.