Vége van a
nyárnak, hűvös szelek járnak… Hmmm… Igazából 30 fok van, ragyogó napsütés, kánikula.
Minek kell szegény vakációzó diákokat lépten-nyomon arra emlékeztetni, hogy két
hét múlva már az iskolapadban kell görnyedniük? Mit riogatom én az épp
szabadságukat töltőket azzal, hogy mindez hamarosan véget ér, és Balaton meg
tengerpart helyett a gépek, az iroda, a főnök várja őket?
Oké, élvezzétek
csak a nyaralást, az utolsó szünidei napokat, én azért addig leírom, hogyan
vettem (pontosabban vettük) hasznát a nyáron a frissen szerzett nyelvtudásnak.
A lányom egy önkéntes
program keretében majdnem az egész nyári szünetet Spanyolországban töltötte. A
világ minden részéről érkeztek oda diákok, ahol a közös nyelv természetesen az
angol volt. Előtte beírattam őt Vácra egy gyorstalpaló tanfolyamra, ahol jól
felturbózták az eddigi tudását. Sok hasznos kifejezést tanult, és a nyelvtan
keszekuszaságában is sikerült némi rendszert találnia. Ami pedig a
legfontosabb: a tanára kellő önbizalommal vértezte őt fel, amivel könnyen vette
a kinti akadályokat.
A fiamat a
szokásos focitáborán és az indiántáboron túl befizettem egy napközis német-táborba
is. Eléggé húzta miatta a száját, mert ő sokkal szívesebben pancsolt volna,
mint hogy a "wasistdassal" foglalkozzon naphosszat. Szerencsére pozitívan
csalódott. A tanárok abszolút az élményalapú nyelvtanulás hívei voltak, sokat mókáztak,
énekeltek, mozogtak velük. Rejtve adagolták neki cseppenként a németet, mindig
játékos formában. És még pancsolásban is volt részük, minden nap!
A férjem pedig…
Nos, ő semmiféle hasznát nem vette a nem létező angoltudásának, viszont sütkérezett
a dicsőségben, amit ÉN arattam le Őhelyette! Egyszerűen szárnyaltam, komolyan!
Simán meg tudtam kérdezni, mi merre van – és, ami nem elhanyagolható, meg is
értettem a választ. Tudtam kérni és kérdezni, vásárolni (még alkudtam is!),
megértettem a feliratokat és a menük szövegét, Amikor épp egy-egy szó nem
jutott az eszembe, megpróbáltam körülírni, és áldottam a tanáromat, hogy sok
ilyen gyakorlatot végeztetett velünk a nyelvsuliban. A szótárprogramot csak
végső esetben használtam. A strandon el tudtam hajtani a nyomulós árusokat
(tudjátok, „eredeti” Rolex óra meg Ray-Ban napszemüveg), meg az erőszakos éttermi
vendégfogókat. Dióhéjban összefoglalva: jól elboldogultam az angollal.
Nem úgy, mint
tavaly, amikor halálra égettem őt meg az egész családot, amikor nem bírtam
dűlőre jutni a szálloda recepciósával, lekéstük miattam a repülőgép
csatlakozását, képtelen voltam megérteni az útbaigazítást, és nem tudtam normálisan
rendelni a vendéglőben. Akkor csak annyit bírtam kidadogni, hogy nem beszélek
se angolul, se németül, se hottentottául.
A férjem idén
viszont büszke fejjel konstatálta, hogy a felesége végre már nem egy elveszett
ember. A csúcspont a szálloda búcsú-buliján történt. Összeismerkedtünk ott
japánokkal és szerbekkel, finnekkel és egyiptomiakkal. A világ szinte összes
szegletéből voltak ott emberek, és én mindegyikkel tudtam szót váltani. Sőt,
komolyabb dolgokról is elbeszélgetni, mint például környezetvédelem vagy
politika. A férjem csak leesett állal hallgatta, néha azért némi tolmácsolást
kérve, hogy milyen könnyedén csacsorászok én ott.
Tehát a
következő mondatokat az ő ajánlásával írom nektek:
Ha úgy érzitek, ti
is bénáznátok külföldön-külföldiekkel, ha nem tudtok megírni egy normális
levelet németül, ha dadogni kezdtek, mikor a telefonba valaki olaszul szól bele,
akkor megvan a megoldás:
Iratkozzatok be
egy nyelvtanfolyamra!
A váci Deutsch
Haus – English House nyelviskolában, amely idén a 20. születésnapját ünnepli,
idén is indulnak tanfolyamok, mindenféle szinten, sokféle időbeosztásban, több
nyelven. Lehetsz kezdő, haladó vagy készülhetsz nyelvvizsgára, ráérhetsz
délelőtt, délután vagy akár a hétvégén, itt egész biztosan találsz magadnak
megfelelőt a kínálatból.
Szerintem megéri
a befektetett pénz, idő és energia. Ezt én mondom, aki egy év alatt béna,
botladozó nyelvű szerencsétlenből a nyelvet egész jól beszélő és megértő,
alapszinten kommunikálni tudó, magabiztos emberré váltam.