2018. február 5., hétfő

Tanulási típusok

Soha nem értettem, hogy van az, hogy amikor a lányom felidéz valamit, amit még elsős vagy másodikos korában tanult, még arra is emlékszik, hogy az ábra vagy vers a könyv bal vagy jobb oldalán volt, és annak is a felső vagy alsó csücskében. Azt sem tudom felfogni, hogyan képes a férjem annyi információt memorizálni, ami egy tárgyaláson elhangzik. Soha nem jegyzetel! (Néha, ha nagyon hosszú a megbeszélés, diktafont használ.) De ha megkérdem, mit mondott az igazgató, az osztályvezető vagy az új gyakornok, szinte szóról-szóra fel tudja idézni. A fiam, amikor hat évesen írni tanult, rendkívül megküzdött a betűkkel. Aztán hallottunk olyanról, hogy homokpad, és amikor abba kellett a teljes kezével, szinte az egész testével írnia a betűket, sokkal jobban rögzültek benne.
A lányom tehát vizuális (látás) típus. A tankönyvei úgy néznek ki, mint egy műalkotás. A különböző fontos információkat sárga, rózsaszín, illetve zöld kihúzóval teszi hangsúlyossá. Ő ugye németet tanul az iskolában, és nála a Der a zöld, a Die a pink, a Das pedig a sárga. Nemcsak hogy az ábrák segítségével tanul, hanem ő maga is különféle rajzokkal egészíti ki a könyv szövegét. És most ne irkafirkákra gondoljatok, hanem a témához kapcsolódó táblázatokra, grafikonokra, stb. Mindenféle nyilakkal, szimbólumokkal tarkítja a tanulnivalóit; számomra olyan minden jegyzete, mintha hieroglifákkal volna tele, de állítólag ő ezen kiigazodik. Amikor meséltem neki, hogy a jobb agyféltekés angol keretein belül elmetérképet is szoktunk csinálni, rádöbbent, hogy ő ezt a módszert már önkéntelenül alkalmazza. Ő szavakat vagy verset csakis úgy tud tanulni, ha látja, olvassa, esetleg újra meg újra leírja őket.
A férjem viszont auditív (hallás) típus, azaz hallás után tanul a leghatékonyabban. Számára a hangok segítenek a tanulásban. Fontos neki a ritmus, nem véletlenül van, hogy az összes nyelvtudása az angol nyelvű számokból származik. Amúgy is, ha tanul, közben is mindig szól a zene. Ha előadást kell tartania, néha megkér, hogy olvassam fel neki, így mászik bele az információ az agyába. Ha épp nem vagyok ott, felolvassa magának, rögzíti, aztán vezetés közben, vagy a fürdőszobában hallgatja, hogy memorizálni tudja. Aki ilyen típus, az az idegen szavakat is így tanulhatja meg könnyedén. Állítólag amikor az iskolában a Himnuszt kellett megtanulnia, készített belőle magának egy rapes változatot, amit aztán a bolondballagáson is előadtak.
Ő ugye hallás után jegyez meg mindent, de a verbális (beszéd) típusnak az a fontos, hogy leírja, megfogalmazza, majd később előadhassa (akár drámai módon) azt, amit tanult. Az ő barátaik a szavak. Ha valaki ilyen típus, akkor szerezzen magának egy társat, akivel beszélgetve szinte játszi könnyedséggel rögzül az agyban a tudás. Neki lenne igazán fontos nyelvtanulásnál az anyanyelvi közeg, vagy legalábbis az interneten való csevegés.
A fiam egy ritkább kategóriába tartozik, a kinesztetikusba (mozgás). Ő úgy tud tanulni, ha közben mozog, ha használhatja a kezét, a testét. Imád építőkockákkal játszani, szívesen fest óriási mozdulatokkal csomagolópapírra, imádja a szemléltető-eszközöket. Szegénynek nagyon nehéz az iskolában sokszor 45 percet egy helyben ülnie, érkeznek is az intők, hogy „Bálint megint ficánkolt”, „Bálint képtelen öt percnél tovább egy helyben ülni”, stb. Mennyivel jobb volna, ha a szavakat eltapsolhatná, ha egy nagy fitness-labdán gurulva memorizálhatná a tanulnivalót. Azt tanácsoltam neki, amikor nyelvtant tanul, minden egyes igéhez társítson egy mozgást, úgyhogy ő nyelvtanulás közben üt, rúg, ugrál.
Létezik még a logikai típus, aki rendszerben gondolkozik, szereti látni az összefüggéseket, és mindennek tudni akarja az okát. Nekik nehéz a rendhagyó igéket megtanulniuk, és mondjuk azt, hogy ha a „used to” után szótári alak jön, akkor a „be used to” után miért ing-es. Ő a nagy listaíró, ilyesmi lehet talán az édesapám.
A taktilis típus számára elengedhetetlen, hogy megérintse a dolgokat, és tapasztalati benyomásokat szerezzen. Egy ilyen típusnak szerintem elég nehéz lehet az elvont nyelvtanulás.
Van még az intraperszonális (magányos) típus, aki egyedül szeret tanulni, belső motivációból, belemélyedve, illetve az interperszonális (társasági) típus, aki viszont épphogy társakkal, csoportban tanul könnyebben, megbeszélve a tananyagot.

És hogy én hová tartozom? Valahogy úgy érzem, egyikbe sem, és mindegyikbe egyszerre. Kevés olyan ember van, aki vegytisztán csak az egyikbe sorolható, a legtöbbünkben keveredik többféle típus. Nagyon fontos, hogy megismerjük magunkat, beleértve a számunkra leghatékonyabb tanulási formát. Ezért is járok ide a nyelviskolába, mert számomra ez a legmegfelelőbb. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése