2018. május 2., szerda

Dialektusok: angol, amerikai és a többiek


Mélyen él bennem az első kudarc, ami az angol nyelv kiejtésével kapcsolatban ért engem. Akkoriban amolyan kezdő és középhaladó szint között álltam, amikor a tanárunk iskolai utazást szervezett számunkra Londonba. Az mehetett, aki letett egyfajta házi kisvizsgát. Szerintem egész életem során akkor tudtam a legjobban angolul, most az a célom, hogy legalább az akkori szintemre felhozzam magamat. Akkor ugyanis mindenféle témák szavait, kifejezéseit kellett bemagolnunk, hogy a hétköznapi szituációkban, mint például útbaigazítás, vásárlás, étterem, orvos, ne érjen minket túl nagy meglepetés. Legjobban talán a boltos tételt tudtam.
Igazi fapados út volt, másfél nap a sztrádán, átkelés komppal a doveri szikláknál (akkor még tervben sem volt talán a Csalagút), alvás a buszon. Amikor már letudtuk a kötelező köröket, átkeltünk a Temze fölött a Tower hídon, meghallgattuk a Big Ben-t és megnéztük az őrségváltást a Buckingham palota előtt, lehetőségünk adódott némi vásárlásra.
Amikor az üzletbe beléptem, erőt gyűjtöttem, majd belekezdtem a mondókámba, mintha csak a boltos tételből vizsgáznék. Igyekeztem úgy kerekíteni a magánhangzókat, pöszíteni a Sz-t, hogy a lehető legközelebb álljak az irodalmi brit kiejtéshez (ez az úgynevezett „Queen” vagy „Oxford” English). Az eladó csak nézett rám bámészan, láthatóan fogalma sem volt arról, mit is akarok. (Nagyjából ekkor ingott meg a hitem a nyelvtanulásban). Elismételtem neki még gyöngyözőbb angol dialektussal, mire ő a fejét ingatta. Kábé tucatnyi próbálkozásom után egyszer csak felcsillant a szeme, majd valami brutális vidéki tájszólással megismételte, amit akartam, és kezembe nyomta a kért dolgot. Amikor elmeséltem a tanáromnak, hogy jártam, beazonosította, hogy szerinte biztosan „cockney” dialektusban beszélt. Aha, egészen biztosan…
Ekkor jöttem rá, hogy magyar iskolai keretek között bizony nem sok esélyem lesz megtanulni a különböző nyelvjárásokat. Azt a kiejtést fogom tudni csak elsajátítani, amit a tanáromtól hallok. Az én esetemben a legelterjedtebb brit dialektust.
A nyelviskolában azért (is) szeretem a tanfolyamot, mert a tanárunk sokszor elmondja egy-egy szónak az angolos illetve amerikaias kiejtését. Hogy az „either” az lehet „ájdör” meg „ídör” is, és hogy a „dance”-t hallhatom „dánsz”-ként és „densz”-ként is. Nem beszélve a „can’t”-nél a „kant” vagy „kent” közti különbségről.
Az angolok a szó végén gyakorlatilag nem is ejtik a „r” hangot, az amerikaiak meg „raccsolnak”. A „water” t-betűje amerikaiasan d-nek hangzik. Sokszor a hangsúly is eltér például az „advertisement”-nél a britek a második, míg az amerikaiak a harmadik szótagra helyezik a nyomatékot. A „schedule” angolosan „s”-vel, amerikaiasan „sz”-vel ejtendő.
Sokszor az angol angolon belül is vannak eltérések, mint pl. az arisztokrata (posh) vagy a liverpool-i dialektus között. És ugye ide tartozik a munkásosztály szlengje, a fentebb említett cockney is.
Szerencsére a Deutch Haus-English House-ban sok autentikus hanganyagot hallgatunk, ahol nemcsak britek meg amerikaiak, hanem skótok, írek, walesiek, vagy akár kanadaiak, ausztrálok, meg dél-afrikaiak is megszólalnak. Megmondom őszintén, van, akinek a mondandójából egyetlen szót sem értek!
Az ausztrálok például szinte csukott szájjal beszélnek, mintha nem akarnák, hogy a sivatagi homok bejusson a szájukba. A kanadaiban a „good” nem „gud” hanem „göd”, és hajlamosak elhagyni a magánhangzókat, tehát a „Toronto” nekik „Trnt” – kábé.
Az angol nyelvnél tehát rengeteg különbség van a sok különféle nyelvjárás között. Mennyivel könnyebb dolga van annak, aki németes! Nekik csak a berlini, bajor, osztrák, illetve a svájci meg belga németet kell felismerniük. A franciásoknak a normál francián kívül a kanadaival lehet dolguk. A spanyolosoknak meggyűlhet a bajuk a sok különféle közép- meg dél-amerikai dialektussal. Kellett ezeknek a népeknek ennyit hajózgatni, gyarmatosítgatni!
Milyen jó annak, aki külföldiként magyarul tanul! Mi nem igáztuk le sem Afrikát, sem Amerikát. Mi legfeljebb matyó vagy palóc nyelvjárással dicsekedhetünk. De akkor miért tanulnak olyan sokan angolul, és miért olyan kevesen magyarul? Ki érti ezt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése