2018. június 11., hétfő

Intenzív nyelvtanfolyam


Régebben olvastam egy nagyon csábító hirdetést. Nyelviskoláé volt, a nevét nem írom le, nem ez a lényeg, azóta amúgy is megszűnt. A szövege a következőképpen hangzott: „Nyelvvizsga négy hónap alatt!” Így utólag elég bizarrul hangzik (a nulláról a nyelvvizsga-szintre egyharmad év alatt eljutni!), akkor viszont – talán csöppet naiv voltam – igencsak kecsegtető volt számomra.
Be is iratkoztam, és friss lendülettel vetettem bele magamat a tanulásba. Ez azt jelentette, hogy minden nap be kellett mennem a nyelviskolába, és ott lenyomnom ötször negyvenöt percnyi nyelvórát. Én reggel nyolctól délig jártam, de volt, aki délután négytől este nyolcig. Akkoriban fiatal voltam, jól vágott az eszem. Nem is dolgoztam, gyerekeim se voltak, háztartást se kellett vezetnem. Mégis nagyon megerőltető volt számomra ennyit egy helyben ülnöm, és utána persze minden nap otthon is készülnöm, tanulnom, házi feladatot írnom. Akadtak a csoportomban dolgozó emberek, gyeses kismamák is, akikről el nem tudtam képzelni, hogy bírják ezt a feszített tempót.
Mindegy, a kezdő szint egy hónapját viszonylagos könnyedséggel csináltam végig, és újult erővel kezdtem neki a középhaladó szintnek. Nos, itt már többször történt, hogy elveszítettem a fonalat, hogy bizonyos nyelvtani részek több gyakorlást igényeltek volna. A szókincs napról napra halmozódott, de nem maradt meg a fejemben. A második hónap végére ólmos fáradtságot éreztem, ráadásul untam a tanárom szövegét és a csoporttársaim fejét is.
A haladó szint egy hónapja már maga a kínszenvedés volt. A nyelvvizsga-előkészítőt pedig csak becsületből jártam végig. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy az előző időszakot követően én már készen állnék egy nyelvvizsgára. Témákról beszéltünk – megalapozott szókincs nélkül. Nyelvtani teszteket töltöttünk ki – hiányos nyelvtani tudással. Egyszóval az intenzív tanfolyam nekem így nem váltotta be a reményemet.
Akkor hát mondjunk le az intenzív nyelvtanfolyamokról? Semmiképpen, de kezeljük őket a helyükön. Akkor van helye egy ilyennek az életünkben, ha mondjuk nyelvvizsgára készülünk, és szeretnénk előtte egy alapos nyelvtani összefoglalást, gyakorlást. Vagy akkor, ha külföldi utazásra készülünk, és nulla nyelvtudásról akarjuk olyan szintre feltornázni magunkat, hogy ne lehessen minket eladni. Esetleg akkor, ha külföldön szeretnénk dolgozni, és gyors tempóban van szükség megkopott nyelvtudásunk felfrissítésére. Vagy akkor, ha normál nyelvtanfolyamra jártunk a tanév során, és a nyári szünetben akarjuk a tanultakat rendszerezni, alkalmazni.
Hogy konkrétan mi számít intenzívnek, arról megoszlanak a vélemények. Szerintem azt vehetjük alapnak, hogy intenzív tanfolyam az, amire az ember minden nap jár. Az nyelviskolákként eltérő lehet, hogy naponta kettő, négy vagy akár öt órát tanulunk, illetve hogy egy tanfolyam kettő, három, vagy négy hétig tart-e.
Ne feledd, hogy nem elég bent ülni ezeken az órákon, de otthon is készülnöd kell. A szótanulás, leckeírás otthon is intenzív tempót és sok plusz időt fog igényelni tőled. Akkor ajánlom, ha nincs mellette (túl sok) tennivalód, tehát például diákoknak a vakáció alatt, dolgozó felnőtteknek a szabadságuk alatt, szülőknek akkor, ha elküldték a gyereket táborba vagy a nagymamához.
A váci Deutsch Haus – English House nyelviskolában heti húsz órások a tanfolyamok, ez minden hétköznapon négy darab 45 perces órát jelent. Választható a reggeli vagy a délutáni időpont is. Egy blokk két hétig tart, de ez a csoport szándékának megfelelően akár hosszabbítható is.
A tanfolyam előtt ingyenes tudásszint felmérésre van lehetőséged, és a tanfolyam során végig e-mail-es konzultációt tarthatsz a tanároddal. A tananyag a célnyelvi ország megismerését is magában foglalja, és ha idegen nyelvű önéletrajz megírására lenne szükséged, ebben is kaphatsz segítséget.
Ha van 32.000 forintod, máris megéri egy ilyenre befizetni, és a végére (nyárra, utazásra, munkára, nyelvvizsgára) kiválóan felkészülhetsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése