Memoriter

Már önmagában a szótól is kiráz a hideg! Magolás, biflázás! Minek valamit szó szerint megtanulni? Verset, szabályt, szöveget. Van ennek egyáltalán valami értelme?

Sokáig azt hittem, hogy nincs. Szerintem mesterséges tanulás az, amikor egy tankönyvíró által kreált szöveget próbálunk az agyunkba beleszuszakolni. Meggyőződésem, hogy ha valamit megtanul az ember, annak a lényegét kell megérteni, és utána azt a saját szavaival visszaadni. Ez bizonyítja, hogy valóban magunkévá tettük a tudást.

A gyerekeimet is mindig óva intem a magolástól! Ha kérik, hogy kérdezzem ki tőlük a leckét, akkor soha nem a szó szerinti tételt mondatom fel velük, hanem belekérdezek a szövegbe. A versmondás persze ez alól kivétel; meg is sértődne Petőfi, ha az „Anyám tyúkjá”-t így mondaná fel valaki: „Hát, izé, volt valami baromfi, bent élt a házban, jó dolga volt, felröppent a ládikára…”

Arra viszont rájöttem, hogy a nyelvtanulás ez alól kivétel lehet. Nemrégiben ugyanis az általános iskolai osztálytalálkozónkon jártam, ahol nagy örömünkre a régi orosztanárunk is megjelent. Megöregedett, de a humora a régi. Rögtön azzal kezdte: „No, és a főnévragozást aztán tudjátok-e?” És a jelenlévő sok negyvenes nő meg férfi torkából egyszerre tört elő a „gyévocska, gyévocsku…”

Anno persze bemagoltuk, és szerintem nem is nagyon gondolkoztunk az értelmén. Most viszont 30 év után is betéve tudtuk. Csakúgy, mint a birtokos szerkezetet vagy a múlt idő „l, la, lo, li” végződéseit.

Kérdés ilyenkor, hogy mennyire tudnánk ezt alkalmazni a mindennapi életben. Van erre egy jó példám. Pár éve Szlovákiában jártam, ahol az ott lévő csoporttal az orosz volt az egyetlen közös nyelv. Eleinte kézzel-lábbal beszélgettünk, de egy idő után ráébredtem, hogy az évtizedekkel ezelőtt belém vert szószerkezetek, mondatok szinte automatikusan jönnek a nyelvemre.

Amikor a tanárunk tovább kérdezgetett minket, hogy mire emlékszünk még oroszból, el tudtuk neki énekelni az összes orosz dalt szinte hibátlanul. És nem ez a csoda, hanem az, hogy mind emlékeztünk arra, mit jelentenek a szövegek.

Egyrészt a szókincs fejlesztésében játszanak jelentős szerepet a memoriterek. Állat meg növényneveket például tökéletesen tudok az őskori orosz dalokból felidézni. De nyelvtani szerkezetek bemagolására is. Ha például valaki ír egy angol szöveget az anyukája napirendjéről és azt fejből megtanulja, kevesebb eséllyel fogja elfelejteni kirakni az igék végére a „s” betűt.

A nyelviskolában a tanárunk a következőt csináltatja velünk. Veszünk egy témát, mondjuk olyan egyszerűt, hogy „My family”. Ilyenkor megtanuljuk a család komplett szókincsét, és a hozzá szervesen tartozó nyelvtant is, ami jelen esetben a „have /has (got)”. A könyvünkből elolvassuk az angol család bemutatkozását, és erre a mintára felépítve otthon elkészítünk egy fogalmazást a saját családunkról.

Na de nem elég mindezt megírni, meg is kell tanulni! Hogy hogyan, az attól függ, melyik tanulási típusba tartozunk. Korábban írtam már erről itt a blogon, most csak a három legfontosabbra fogok kitérni. Aki vizuális, mint én, az leírhatja többször a szöveget. Készíthet hozzá rajzokat vagy akár fotókkal is illusztrálhatja, így még jobban bevésődik. Az auditív készítsen a szövegből hanganyagot, és ezt hallgassa az autóban, főzés vagy fürdés közben. A kinesztetikus pedig a konkrét családtagok jelenlétében mondja fel a szöveget és a különböző tulajdonságokat kézmozdulatokkal mutassa pl. „long hair” vagy „big nose”.

Az életben legjobban hasznosítható memoriter, ha a különböző szituációkhoz kapcsolódó kifejezéseket komplett párbeszédekként magoljuk be. Ha aztán az adott helyzetbe keveredünk a mindennapokban, például egy külföldi turista útbaigazítást kér tőlünk, vagy mi vagyunk turisták, és vásárolni szeretnénk valamit külföldön, akkor emlékeinkből előtolulhat a sok hasznos kifejezés.