2018. január 8., hétfő

Szókártyák

Képzeljétek, az újévi fogadalmamat betartottam, és beiratkoztam a váci Deutsch Haus – English House nyelviskolába! Pozitívak a benyomásaim: nagyon kedves a tanárnőnk, és a csoporttársaim is egész jó fejek.
Bevallom, kissé naiv voltam. Valahogy úgy képzeltem, hogy én majd szépen bejárok hétfőnként meg szerdánként, az órákon odafigyelek, lelkiismeretesen részt veszek, és ez alatt a kétszer másfél óra alatt a tananyag majd szépen magától belekerül a fejembe. Igaz, ami igaz, fontos a figyelem és az aktív részvétel, de bizony az otthoni felkészülést akkor sem fogom megúszni.
Döbbenet, de házi feladatot kell írnunk! Ráadásul még tanulnunk is kell, nem keveset, nyelvtant is, sőt mi több, szavakat is. Nos, ez az én mumusom, a szótanulás. Ami szókincsem van, az csak az elmúlt évek során az internetről, a filmekből és a zenékből ragadt rám. Ebből következik, hogy a kiejtésük még csak-csak megy, na de a leírásuk!
Az általános iskolában volt külön szótárfüzetünk, középen osztással. Egyik oldalra került az angol szó, mögé zárójelben a kiejtése, ami természetesen teljesen más volt, mint a leírása. Ráadásul valami hihetetlen krikszkraksszal, amit a tanárunk fonetikai jeleknek hívott, és számunkra kínainak tűnt, a másik oldalra pedig a magyar jelentése(i). Nos, ez a szótárfüzet volt az, amiből én képtelen voltam tanulni!
Tudtam, hogy számomra valami más kell. A tanárunk többféle kreatív és érdekes szótanulási módszert javasolt nekünk, amik közül első hallásra nekem a szókártyák tetszettek meg.
Rögtön vettem is néhány élénk színű Post-it tömböt, amikkel hamarosan felcímkéztem az egész lakást, a gyerekek óriási, a párom kevésbé nagy örömére. Ha fogmosás közben ránézek a mosdóra, máris tudom, hogy ez a „washbasin”, ha lenyitom a konyhában a sütő ajtaját, ott a cetli, hogy „oven”, kitöltöm a kávémat a „cup”-ba (mosogatás után mindig új feliratot kap), aztán elhúzom a „curtain”-t (erre gombostűvel erősítettem fel a kártyát), este pedig a „pillow” feliratú párnán hajtom álomra a fejemet (kissé kényelmetlen, de mindent a nyelvtanulásért). A férjem kissé ideges, mikor fésülködni próbál, de egy pink színű „comb” felirat akad a hajába, a fiókból sárga cetlis „spoon”-t tud csak elővenni, a „remote control”-t pedig alig tudja nyomkodni a lila fecnitől. A gyerekek viszont lelkesek, és fennhangon olvassák a tányér alján, hogy „plate”, így, ahogy mondom, nem úgy, hogy „pléjt”…
Nekem mindenesetre nagyon tetszik ez a módszer, csak két bibi van vele. Az egyik az, hogy tényleg kicsit viccesen néz ki jelenleg a házunk, mint egy kidekorált karácsonyfa, a másik viszont, hogy csak olyan szavakat tudok így megtanulni, amik a közvetlen környezetemben vannak. Bútorokat, edényeket, használati tárgyakat. De mi lesz a többi szóval?
Az olyan tárgyakkal, amik túl nagyok. A vasútállomást mégsem címkézhetem fel Post-it-tel! Vagy a növényekkel. Áztassa szét a nyári zápor a tűzpiros „rose”-cetlit? És az állatok? A kutya még talán kaphat a pórázára egy „dog” feliratot, de honnan szedjek „elephant”-ot vagy „giraffe-„-ot? Nem is beszélve az olyan szavakról, amik kézzel nem is foghatók. A gondolati dolgokat képtelenség felcímkézni!
Erre valók a tematikus szókártyák. Előre gyártottan is kaphatók, magunk is elkészíthetjük őket. Ez utóbbi lehet akár családi kreatív együttlét, ráadásul az alkotás folyamata közben már tanuljuk is a szavakat. Én csináltam a gyerekekkel egy állatos pakkot, ahol a kártya egyik oldalán ott a szó, a másik oldalára pedig lerajzoltuk az állatokat. Kedvencem a nyolckarú „octopus”.
Elvont fogalmakhoz már praktikusabb az írott kártya, hiszen hogyan is lehetne lerajzolni a békét, szabadságot vagy boldogságot („peace, freedom, happiness”)? Ajaj! Egy angol nyelvű kéziszótár szókészlete kb. 10.000 szó, ha ezt mind le akarnám írni, kifoszthatnám Vác összes papírboltját.
Erre találták ki a virtuális szókártyákat. Létezik például egy nagyon jó szoftver, a Quizlet, ahol mi magunk állíthatjuk össze a szókincs-gyűjteményeinket, de mások tematikus csomagjait is használhatjuk. Elég csak beütnöm azt mondjuk, hogy „food”, és máris megjelennek a feltöltött élelmiszerek. A „flashcard”-ok tehát valójában virtuális szókártyák. Feljön a szó, nekem pedig meg kell mondani, mit jelent. Játszható egyedül is, párban is. De leírhatjuk magát a szót is az adott definíció alapján. A felhasználók szerint a legjobb szókártyás-játék az aszteroidás, ahol akkor tudjuk megmenteni a Földet, ha minél gyorsabban beírjuk a szavak jelentését.

Látjátok, ha jó az ember szókincse, akár a világ megmentője is lehet belőle…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése